Egy varázslatos este „MÁZS-ként” .::videóval::.
Szenzációs hangulatban, lelkes közönség előtt tartotta meg a városunkhoz is kötődő Mészáros Árpád Zsolt (ma már az Operett Színház sztárja) zenés előadóestjét - „Egy este MÁZS-ként” címmel - a Királytelek Vigadóban október 17-én.
Sztárvendége az X-faktor első szériájának győztese, barátja, Vastag Csaba volt. „Az év meglepetése” szlogennel jelzett rendezvényt a Nyírteleki Általános Művelődési Központ szervezte.
Az eseményre a helyieken kívül Nyíregyházáról és a közeli településekről, Debrecenből, sőt Miskolcról, de még Budapestről és környékéről, Vácról, valamint Kiskunlacházáról is érkeztek lelkes rajongók (ahogy azt a magasba emelt kezek bizonyították a műsorvezető kérdésére), akik már órákkal a kezdés előtt a bejáratnál toporogva várták a kulturális programot.
Az est két főszereplőjének neve, híre garantálta a kiváló hangulatot.
Mészáros Árpád Zsolt (jelképesen a kéksarokban) nem feledkezett meg arról, hogy Nyírteleken nőtt fel. Többször utalt az itt eltöltött időszakra poénos megjegyzésekkel fűszerezve, amiken még a szomszéd Erzsike néni is jót nevetett a hátsó sorban.
Barátjával, Vastag Csabával (a piros sarokban) együtt (megjelenésükkel, hangjukkal) pedig úgy varázsoltak a színpadon, mint Messi és C. Ronaldo a labdával a meccseken, olyan játszi könnyedséggel táncoltak, mint Kovács „Kokó” István az ellenfelek ütései elől a kilencvenhatos olimpián.
Sokan soha nem felejtik majd el az estét.
Volt olyan házaspár, akiket a huszonötödik házassági évfordulójuk alkalmából Árpi a színpadra szólított, és szinte könnyezve énekelt egy lassú dalt nekik.
A huszadik születésnapját ünneplő hölgynek pedig Csabi térdepelve adott át virágot. Több szám alatt is apró, iskolás gyerekek alkották a színpadi táncosokat a két művész mögött.
A két énekes színész közvetlenségével belopta magát a szívekbe.
Az előadás után hosszú percekig állva, vastapssal hálálta meg a közönség a fantasztikus estét.
A szervezők a helyi készítésű töltött káposztán kívül meglepetéssel is kedveskedtek. Magyar László polgármester és Urbinné Borbély Szilvia intézményvezető nyújtott át egy-egy férfias ajándékot a fellépőknek.
A két fiú több mint egy órán keresztül dedikált, képeket készített a rajongókkal, beszélgetett, mókázott a nagyérdeművel, kerek egésszé téve a csodálatos estét.
Fintor Gábor művelődésszervező
| < Előző | Következő > |
|---|


