A leghűségesebb krónikás - Interjú Radnóti László sportriporterrel

A Magyar Rádióban több mint negyven évig sportriporterként dolgozott. Kilenc olimpiáról közvetítette a magyarok sikereit. Jelenleg könyvíró, és az ország több egyetemén oktat kommunikációs hallgatókat. Nyírteleken, az Anyák napi közönségtalálkozó alkalmával járt. Radnóti Lászlóval beszélgettem. 

FG: A közönségtalálkozón érezhető volt, hogy jó barátságot ápol Nagy Tímeával. Hogyan alakult ez ki?

RL: Barátságunk Tímeával csaknem két évtizedes. A rádióban az én szakterületem volt a vívás, ugyanis magam is párbajtőröző voltam. A szabolcsi származású Balczó Andrással (a nemzet sportolója) egy csapatban nyertünk magyar bajnoki címet, egyéniben senior világbajnok lettem a svájci Baselben. Így aztán a vívótársadalomba új minőségben, azaz riporterként semmi problémát nem jelentett beilleszkedni. Tímeával számtalan interjút készítettem, az évente megjelenő sportkönyvben mindig én fényesítettem a glóriáját és ezt jó szívvel tettem, mert mint magánembert is mind a mai napig sokra tartom.

FG: Ennek megfelelően kellemes hangulatú volt a beszélgetés, mégis, olykor keményen odaszúrt kérdéseivel "Titinek"...

RL: Nem tudom, mit érez, kedves ifjú kollégám, "odaszúrásnak", de ha arra gondol, hogy nem csupa "szőr mentén" fogalmazott kérdést tettem föl Titinek, az mindenekelőtt azért történt, mert egyrészt tisztelem beszélgetőtársamat és a hallgatóságot annyira, hogy nem untatom banális, lapos és gondolattalan kérdésekkel. Egy szópárbaj akkor élvezetes mindenki számára, ha az néha szikrázik és beleizzadnak a küzdő felek.

FG: Ha már a küzdést említette. Amikor 2004-ben közvetítette Nagy Tímea aranyát Athénból, le kellett parkolnom az izgalomtól. Ön hogyan emlékszik erre vissza? 

RL:  Nagy Tímea sportpályafutásának leghűségesebb krónikásának tekintem magam. A 2004-es győzelmén kívül, mindhárom olimpián én tudattam a magyar szurkolókkal, hogy miként menetel a mi lányunk. Ezen kívül valamennyi világbajnoki szereplését, Európa bajnokságokon elért eredményeit elsőként tőlem hallhatta a hazai rádió szurkolótábora. A magyar bajnokságokat meg a világkupákat már nem is számolom.

FG: Ebből a felsorolásból is látszik, hogy a világ szinte minden pontján megfordult, ráadásul kilenc olimpiáról közvetített. Nyírtelek milyen benyomást tett Önre?

RL: Nyírtelekről csak nagyon futó benyomásaim vannak, hiszen a helységben nem volt lehetőségünk körül nézni. Ha egy művelődési központ állapotából, annak tiszta, ápolt voltából bármit is meg lehet ítélni, akkor Nyírtelek jó otthona lehet az ott lakóknak. Az emberek érdeklődése a találkozásunkon őszinte és szeretetteljes volt, de ez nem hatott a meglepetés erejével, mert ha érzékeny, az érzelmekre is fogékony közönséggel akarunk találkozni, akkor vidékre megyünk. Magam is vidéki vagyok, méghozzá erősen alföldi, ezért pontos fogalmaim alakultak ki arról, hogy a fővárosban megkérgesedett az emberek lelke.

FG: Nemrégiben kiadta első könyvét „Pardon, Tévedés!” címmel. Az íráson kívül mivel foglalkozik még? 

RL: Nem tudok élni szellemi foglalatosság nélkül, így elfogadtam két egyetem hívó szavát és tanítok. A kommunikáció és médiatudomány előadásokon kívül egy vidéki egyetemünk német tanszékén a romantika korának irodalmáról tartok idegennyelvű órákat. Sőt, egy nyelviskola csoportját most készítem fel a felsőfokú vizsgára. Ami pedig Szabolcshoz kötött az utóbbi félévben: a Nyíregyházi Főiskolán voltam vendég-előadó. A legfrissebb hírem, pedig az, hogy a napokban kért föl a Pázmány egyetem rektora, hogy legyek az államvizsga bizottság elnöke.

Fintor Gábor interjúja